2013. július 24., szerda
2013. július 3., szerda
Új csipogók
Korábban SAL csipogóim voltak, amiket az A oszlop tövébe a műszerfalra ragasztottam fel, kétoldalas ragaccsal.
Egyébként is szerettem volna valami normálisabbat, de aztán a nagy melegben ezek a csipogót szét is peregtek, így valóban néznem kellett valami másik csipogót. Végül erre a Blaupunkt szettre esett a választásom. 4000Ft volt, a pár, van hozzá hangváltó, és 3 féle beépítő keret.
Számomra mind optikailag mind hangzásilag megfelelnek.
A "szent" kvarcóra nyugdíjba vonul
Lassan már 2 éve, hogy vettem egy ilyen külső-belső hőmérős, voltmérős órát:
De soha nem tudtam neki igazán jó helyet találni. Aztán a minap gondoltam egyet, és elküldtem nyugdíjba a jó öreg gyári kvarcórát.
A régi óra:
Ebből csak az előlapot hasznosítottam.
Az új "infópanel":
Fogtam a régi előlapot, és az új órát, és összeházasítottam őket. Ehhez némi időre, kézügyességre és egy reszelőre van szükség.
A fényes gombok nekem túl giccsesek voltak....
Így lett inkább szimpla fekete.
Amire figyelni kellett, hogy az LCD kijelző csak bizonyos szögben látszik rendesen, így kicsit meg kellett dönteni kifelé az egészet. Az új óra egy gombelemmel működik, akár ezt ki is válthattam volna úgy hogy az akkuról menjen, de mivel 2 évig bírta a gombelem így ezzel nem kínlódtam. A voltmérő részt viszont rákötöttem a régi óra csatlakozójára. Ehhez levágtam a régi óra dobozáról a csatlakozót, így az új óra úgymond plug&play lett.
És végül beszerelve
A külső hőmérséklet érzékelő még nincs bekötve, ezért mutat LL-t a kijelző.
Nekem ugyan nem fétisem a kék háttérvilágítás, de mivel csak kék és narancs lehet, és mivel a fejegység háttérvilágítása is kék, így ezt is kékre állítottam inkább. (Nekem a zöld a fétisem :OD )
Nekem ugyan nem fétisem a kék háttérvilágítás, de mivel csak kék és narancs lehet, és mivel a fejegység háttérvilágítása is kék, így ezt is kékre állítottam inkább. (Nekem a zöld a fétisem :OD )
2013. június 27., csütörtök
Váltórudazat felújítása
Az évek és a sok ezer kilométer még egy japán váltón is megmutatkozik, a váltórudazat perselyei megadják magukat.
Nálam még csak tervben van ezeknek a perselyeknek a cseréje, de már az anyagok beszerzése folyamatban van.
A regiswift.hu fórumozóinak ajánlása alapján az alábbi alkatrészeket kell 1 rudazat esetében ilyen darabszámban beszerezni:
19. alkatrész 28231-60B10 4 db (kb. 380-400 Ft/db)
22. alkatrész 09320-14018 2 db (kb. 350 Ft/db)
23. alkatrész 09306-12009 2 db (kb. 125 Ft/db)
29. alkatrész 09305-14006 1 db (kb. 300 Ft/db)
Az árak a Sumo Suzukis beszerzésre vonatkoznak.
![]() |
| A váltórudazat robbantott ábrája |
| 19. alkatrész 28231-60B10 |
| 19. alkatrész 28231-60B10 |
| 19. alkatrész 28231-60B10 |
| 22. alkatrész 09320-14018 |
| 22. alkatrész 09320-14018 |
| 22. alkatrész 09320-14018 |
| 29. alkatrész 09305-14006 |
| 29. alkatrész 09305-14006 |
| A 23-as alkatrész még beszerzés alatt |
Pénteken meg is érkezett a kis csomag a Sumo Suzukitól, benne többek között a bizonyos 23-as alkatrész.
| 23. alkatrész 09306-12009 |
| 23. alkatrész 09306-12009 |
| 23. alkatrész 09306-12009 |
A cseréhez az alábbi eszközökre van szükség:
- a fent felsorolt alkatrészek (perselyek)
- 12-es és 14-es villáskulcs
- szilikonzsír
- asztalos párhuzamoszorító
- egy nagyobb kombinált fogó
- 100-as és 500-as csiszolópapír
- féktisztító
- csavarlazító
- rámpa, vagy szerelőakna
- esetleg még egy gumikalapács jó ha kéznél van
Szombat reggel lecuccoltam a parkolóba, és hozzáláttam a művelethez, mivel előtte közlekedtem az autóval, így a katalizátor még forró volt. Épp ezért úgy döntöttem, hogy előbb a váltó kar perselyével kezdem a cserét. Visszagondolva ez több szempontból is jó ötletnek bizonyult... illetve mikor már belefogtam fülemben hallottam csengeni a következő mondatot: "Ami nem romlott el, ne javítsd meg!"
A fenti mondtad csak azért jutott eszembe, mert ezen persely cseréje sokkal nehezebben ment, mint azt először gondoltam. Hiszen elviekben csak annyiról van szó, hogy a 12-es és 14-es kulcs segítségével kilazítom azt a csapot ami a perselyekben van, azt kiveszem, kiveszem a régi perselyeket, beteszem az újakat, és visszarakom a csapot a helyére.... Na ez nekem nem ment egyszerűen.
Az anya még nem is volt nagyon rárohadva, de a csapot kiszedni sem volt egyszerű, aztán a régi perselyeket is elég nehezen tudtam kiszedni. Közben persze nem árt óvatosnak lenni, mert a katalizátor és a kipufogó még forró.
Kiszenvedtem a csapot és a régi perselyeket, ám ekkor az újak az Istennek se akartak a helyükre menni....
Ezért kell a csiszolóvászon, és a párhuzamszorító. A durvább majd a finomabb vászonnal alaposan tisztítsuk meg a persely helyét, és a csapot is. Nekem legalábbis mind a kettő rozsdás volt. Majd a perselyeket illesszük a helyükre, és a párhuzamszorítóval nyomjuk be őket.
![]() |
| Asztalos párhuzamszorító |
Mivel a váltókar ezen része a kipufogócső felett található, így elég nehéz hozzáférni. Ezért jó ha kéznél van egy párhuzamszorító. Ha bekerültek a perselyek, akkor a váltórudazatot is vissza lehet tenni a helyére, majd a finom csiszolópapírral megdolgozott csapot meg kell tisztítani, majd szilikonzsírral bekenni, és visszarakni a helyére. Itt szintén segítségünkre lehet a párhuzamszorító,mivel az új persely furata sokkal feszesebb, így nem megy olyan egyszerűen bele a csap. Ha minden visszakerült a helyére, akkor az anyát 20Nm nyomatékkal kell meghúzni.
Nekem az első persely cseréje majd egy óra szenvedés volt, közben már a "mi a fasznak nyúltam én ehhez hozzá" mondatok is elhagyták a számat...mivel előbb a perselyek, később a csap, az Istennek nem akart a helyére menni, és persze párhuzamszorító nem volt nálam. Ekkor hívtam fel az egyik cimborám, hogy szaladjon már el hozzám ezzel a szerszámmal... mert ugye kikötött váltókarral az én autóm nem nagyon ment sehová...
Szóval amíg ezzel szenvedtem addig a katalizátornak is volt ideje kihűlni... így hozzáfoghattam a maradék perselyek cseréjéhez. Persze ezt -miután 1 persely cseréjével is majd egy órát szívtam- alaposan átgondoltam. De ha már ott volt minden akkor azt gondoltam hajrá Marinéni... ezt már meg kell csinálni.
Furcsa módon... vagy talán az 1 óra alatt szerzett tapasztalattal a többi persely cseréje már ment gyorsan... igaz ezek jóval egyszerűbben hozzáférhetőek.
Ugyanezek a szerszámok kellenek hozzá, és ugyanilyen módszerrel kell ki és beszerelni a dolgokat.
Az egyetlen dolog ami kellemetlenül érintett, hogy a 22-es és 23-as alkatrészeket egymásba illesztve kell beszerelni. Azonban a Sumo Suzukinál frissen vásárolt perselyekben sokkal jobban lötyögött a csap, mint a régi 15 évesben. Így aztán nem sokat vaciláltam, megpucoltam alaposan a régit, bezsíroztam és már ment is vissza a helyére.
A 29-es alkatrészt végül nem cseréltem ki, mert nem láttam szükségesnek. Egyébként ezt a cserekor nem kell megzsírozni.
Már az első pár persely cseréje után (ami a váltókarban van) kipróbáltam a váltót.... nos az eredmény már akkor is meggyőző volt.
Konklúzió: Érdemes megcsinálni, mert ha nem is kapjuk azt az érzést amit egy null kilométeres japán váltó ad, de néhány ezer forinttal és néhány óra munkával sokat javíthatunk a kapcsolási érzeten. Most úgy tűnik mintha legalább másfélszer annyi anyag lenne a váltóban, és sokkal precízebbnek tűnik. Nyilván ettől még 15 év és több mint 180ezer kilométer van már a váltó háta mögött.
2013. június 16., vasárnap
Olajcsere
Zsenge kezdő koromban... na nem mintha most olyan nagy szaki lennék... még egy egyszerű olajcsere miatt is szerelőhöz vittem a járgányt. Aztán az ominózus szimmering csere alkalmával finoman szólva is megcsappant a bizalmam az autószerelőkben (nem akarok senkit sem megsérteni, nyilván vannak nagyon rendes, lelkiismeretes, jó autószerelők... de én nem érek rá keresgélni), így aztán amit csak tudok magam oldok meg, magam javítom meg, cserélem le, vagy ki. Nem mondom, hogy a pénz nem számít, de nem ez az elsődleges szempont. Ésszerű keretek között kifizetem amit kell, ha tudom, hogy az adott javítás szakszerűen lett elvégezve. Egyébként pedig szeretek bütykölni, javítani, szerelgetni. Jó érzéssel tölt el, ha valamit a saját két kezemmel javítok, vagy csinálok meg.
Egy szó mint száz, a tegnapi nap újabb olajcserét ejtettem meg. Szerencsére a Swiftnél minden szükséges alkatrész jól hozzáférhető helyen van. Nem muszáj aknára állni, bár nyilván aknából, vagy csápos emelőn sokkal kényelmesebb, mint a lakótelep parkolójában a földön fetrengve... De ez van, ebből kell gazdálkodni.
A szükséges eszközök:
- emelő (a gyári is megteszi éppen, de azért egy krokodil emelő biztonságosabb és kényelmesebb is)
- 17-es kulcs, vagy crowa
- olajszűrő fogó
- olajleeresztő kanna, vagy bármilyen más edény amibe a fáradt olajat le tudjuk ereszteni
- ponyva
- olaj
- olajszűrő
- levegőszűrő
- tölcsér
Először is a motorolajat melegen kell leengedni. Vagyis érdemes megjáratni a motort, legalább üzemmeleg legyen. Ezt követően keressünk egy vízszintes helyet a parkolóban, ahol senkit nem zavarunk... mert amíg nincs olaj a kocsiban kicsit nehéz vele odébb állni. A motort leállítjuk, kézifék be, majd sebességbe tesszük.
Ezután az autó jobb elejét megemeljük, majd a ponyvát alá terítjük, így az esetlegesen mellé csöpögő olaj nem szennyezi be az aszfaltot, így a lakótelep többi lakója sem pampoghat...
Ha ez megvan, akkor a 17-es kulccsal az olajleeresztő csavart meglazítjuk, ehhez vegyünk fel kesztyűt, és legyünk nagyon óvatosak, mert a motor és az olaj is forró!!! Ne csavarjuk ki teljesen a leeresztő csavart, csak ha már a kanna is alatta van.
![]() |
| 2-3 ezer forint bármelyik nagy áruházban, de jó bármilyen más legalább 5 liter űrtartalmú edény is. |
A csavart teljesen kitekerve már ömlik is a forró fáradt olaj a kannába. Felül az olajbetöltő sapkát vegyük le, és a nyílást egy tiszta ronggyal takarjuk le.
Várjuk meg amíg az olaj nagy része lecsöpög, majd az olajszűrő fogó segítségével az olajszűrőt is csavarjuk le. Innen is folyni fog némi olaj, erre készüljünk fel. Illetve a szűrőből is.
Több féle fogó létezik. Személy szerint nekem a szalagos vált be a legjobban. De mindenki másra esküszik.
![]() |
| Szalagos |
![]() |
| Láncos |
![]() |
| Karmos |
Most egy kis pihenő következik, megvárjuk míg alaposan kicsöpögi magát a motor, ilyenkor vissza szoktam ereszteni a kerekére a kocsit, hogy teljesen vízszintesen álljon. Érdemes megpucolni, és szemrevételezni az olajleeresztő csavart. Általában nem szokott gond lenni vele, de ha nagyon csehül néz ki, akkor érdemes kicserélni. Valamint ezalatt kicserélhetjük a levegőszűrőt. A szűrő ház közepén van egy szárnyas anya, illetve körben vannak csattok. Az anyát letekerjük, a csattokat kioldjuk, és leemeljük a szűrőház fedelét. Régi szűrő ki, új be, tető vissza, csattok, anya a helyére és már kész is.
Sajnos többször tapasztaltam, hogy az 5-800 forintos szűrők nem illeszkednek pontosan a helyükre, ezáltal falsot szív, és szennyeződés kerülhet a motorba. Ár/érték arányát tekintve nekem a Japanparts szűrő jött be a legjobban, kb 1500 Ft és pontosan illeszkedik a helyére. De jók még a Nipparts, és a Mann szűrők is.
Ha kicsöpögött az utolsó csepp olaj is, akkor újra megemelhetjük az autót, hogy jobban hozzáférjünk, majd megtöröljük egy ronggyal a leeresztő csavar helyét, majd visszacsavarjuk. Ha van kéznél nyomatékkulcs, akkor 30-40Nm nyomatékkel kell meghúzni. Ha nincs, akkor egy átlag 17-es kulccsal amennyire bírjuk... nem kell vöröslő fejjel erőlködve meghúzni.
Ezt követően fogjuk az új olajszűrőt és a friss olajjal feltöltjük, majd az olajszűrőn lévő gumi tömítést egy kis olajjal körbekenjük. Az olajszűrő helyét is meg kell tisztítani egy tiszta ronggyal, majd az olajjal feltöltött szűrőt visszatekerjük a helyére. Először csak kézzel tekerjük fel ameddig bírjuk, majd innen a fogóval még 3/4 fordulatot tekerjünk rajta.
Még egy utolsó ellenőrzés, a leeresztő csavar a helyén, az új szűrő a helyén... mehet bele a friss olaj.
![]() |
| Olaj és szűrő szett |
Az olajból a gyári könyv szerint 3,6 liter kell, 10w40-es vagy akár 5w40-es. Erről több vita volt már az RSK fórumon, hogy milyen viszkózitású olaj kell a swiftbe. Én most télen kipróbáltam a Total Classic 5w40-es olajat, és a 180ezret futott motor nem nagyon csipegette. 5000 km után kb fél decit kellett utántöltenem. Ettől függetlenül nyárra, most a képen látható 10w40-es Eneost kapta meg.
Kb. 3 litert minden gondolkodás nélkül bele lehet önteni, ezután már csak óvatosan, a nivót figyelve adagoljuk az olajat. Én mindig a maximum jelölésig szoktam tölteni.
Ha ezzel is megvagyunk akkor az olajbetöltő sapka mehet vissza a helyére, még vessünk egy pillantást a szűrőre és a leeresztő csavarra, nem ereszt-e esetleg valahol. Ha igen akkor húzzunk rajta, ha nem akkor indítsuk be a motort. Nem kell megijedni, ilyenkor az első indításnál kicsit tovább ég az olajnyomás hiányát jelző lámpa, de pár másodperc után ennek el kell aludnia.
Járassuk kb. 4-5 percig, majd újra bizonyosodjunk meg róla, hogy sehol nem ereszt az olaj.
Állítsuk le a motort, várjuk 5-10 percet és ellenőrizzük az olajszintet, ha szükséges töltsük fel a max. jelzésig.
Gyakorlatilag készen is van az olajcsere. Nem is nehéz, spóroltunk 3-5 ezer forintot, és 100%-ig biztosak lehetünk benne, hogy le van cserélve az olaj és, hogy az az olaj van benne amit kifizettünk. Számomra ez a két utolsó dolog a legfontosabb.
Az olajakról sokan, sok helyen sokfélét mondtak már... én személy szerint eddig a Mobil Super 2000 10w40-es olaját használtam, és nem volt vele gondom. Tél előtt vettem akciósan ezt az 5w40-es Total Classic olajat, télre jobb ha a hideg oldal vékonyabb egy kicsit. De a 10w40-el sem volt korábban semmi gond. Csak kíváncsi voltam mit tud az 5w40, főleg ennyiért.
Aztán olvastam erről az Eneosról is, elvileg ez full szintetikus 10w40, így most ezt tettem bele. De utána visszatérek a jó öreg Mobilhoz.
Egyébként alapból 10ezrenként szoktam cserélni az olajat, de a mostani csere 5000-nél volt, mert most kizárólag csak városban használtam az autót és szinte csak rövid utakra.
Olajszűrő: Ebben sem érdemes spórolni, én itt is a Japanparts, Nipparts, Mann sorrendet tartom.
A fáradt olajat pedig a benzinkutak némelyikén ingyen átveszik. Kecskeméten a Szőlőfürt melletti MOL kúton biztosan átveszik, én is ott szoktam leadni.
A fáradt olajat pedig a benzinkutak némelyikén ingyen átveszik. Kecskeméten a Szőlőfürt melletti MOL kúton biztosan átveszik, én is ott szoktam leadni.
2013. június 11., kedd
2013. május 19., vasárnap
Féktárcsa és fékbetét csere
Bár a fékbetét, még egy pár száz, esetleg ezer km-t még elment volna, és talán a féktárcsa is kihúzta volna még addig, de most volt időm is, pénzem is a cserére. Plusz így egy darabig biztos nem lesz gondom erre.
Féktárcsából LPR márkájút vettem 3500 Ft/db áron, a fékbetétből pedig valamilyen utángyártottat vettem 4000 Ft/garnitúra áron.
Amire szükség lesz/lehet:
- 13-as kulcs
- 17-es kulcs
- ütvecsavarhúzó (ha szerencséd van nem lesz rá szükség)
- kalapács
- egy szép nagy laposfejű csavarhúzó
- csillagcsavarhúzó
- drótkefe
- féktisztító
- réz spray
- emelő
- kerékkulcs
- 2db M8x30-as csavar (ha szerencséd van nem lesz rá szükség)
Néhány nappal korábban az új tárcsákat lemaszkoltam és lefestettem matt feketére, bár sok nem látszik belőle... de a tudat :o)
A régi féktárcsa és a régi fékbetétek (ahogy azt már korábban is írtam az én autómon már a Bosch fékrendszer van):
AZ ITT LEÍRTAKAT MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE VÉGEZZE! A FÉK NEM JÁTÉK, HA BIZONYTALAN VAGY MAGADBAN AKKOR INKÁBB BÍZD SZERELŐRE A DOLGOT...
Az autót vízszintes, sima, szilárd talajon megfelelően rögzítve (kézifék, kerék kiékel) megemeljük, és alábakoljuk. Kerék le, és kezdődhet a munka...
Az első lépés, hogy a nagy lapos csavarhúzóval a betétnél fogva vissza kell nyomni a fékmunkahenger dugattyúját a véghelyzetbe, mert különben az új, és ezáltal vastagabb betétek nem fognak beférni a helyükre, illetve nem lehet majd a nyerget visszatenni a tárcsára.
Miközben nyomjuk vissza ellenőrizzük a fékfolyadék mennyiségét a tartályban, és adott esetben szívjunk le belőle egy fecskendővel!!!
Alul található egy kisebb csavar, ezt a 13-es kulccsal kell meglazítani, ez rögzíti az úszónyerget a kerethez az egyik úszócsapon keresztül, illetve az egész féknyerget kettő darab csavar rögzíti (egy alul, egy felül), ezt kell a 17-es kulccsal meglazítani, ekkor a féknyerget le lehet emelni a konzolról.
Miután az egész szerkezetet leszereltük a konzolról, a fix, a kereten lévő úszócsapról le kell húzni a nyerget.
Ezt követően a keretet egy dróttal fel kell kötni pl a rugóhoz, hogy ne a fékcsőnél fogva lógjon.
Mivel a féktárcsát is le akartam cserélni, így a fékbetét csere, illetve a nyereg tisztítását, előkészítését néhány mondattal később fogom folytatni.
A nyereg, és a keret leszerelve, így a féktárcsa már hozzáférhető. A féktárcsát 2 db M6-os süllyesztett fejű kereszthornyos csavar rögzíti. Itt szükség lehet az ún. ütvecsavarhúzóra... mivel ha be van rohadva a csavar, akkor ezzel lehet a legegyszerűbben kiszedni.
Nem egy űrtechnológiás eszközről van szó, pusztán csak annyi, hogy a csavar hornyához kell illeszteni a megfelelő bittel, majd kalapáccsal ráütni, és így szépen lassan megindul a csavar. 3500-4000 Ft körüli áron lehet kapni, szerszám, vagy barkács boltokban.
Íme egy videó, hogy hogyan is működik:
Nekem a korábbiakkal ellentétben most szerencsém volt, a csavarok nem voltak berohadva, mivel az a személy aki utoljára hozzányúlt (a jó Isten áldja meg!) befújta réz sprayvel, illetve nem tépte meg barom módon. Szóval nem volt szükségem az ütve csavarhúzóra, de nem bánom, hogy megvettem, mert még máskor jól jöhet, és mivel nem egy egyszer használatos cucc, így még az unokáim is használni fogják majd :)
Szóval miután a két süllyesztett fejű csavart kivettük, már csak le kell húzni a tárcsát a helyéről. Nekem ez ment egyszerűen, simán kézzel megmozgatva lejött, azonban ha nem így lenne, akkor a tárcsán van két furat, amiban M8-as menet van. Ebbe kell a kettő darab M8x30-as csavart betekerni, ezzel lehet lehúzni a tárcsát a helyéről.
| A régi tárcsa |
A tárcsa helyét alaposan meg kell drótkefézni, és féktisztítóval megpucolni. Ha ez megvan akkor körbe be kell fújni réz sprayvel, hogy ne rohadjon össze az új féktárcsával sem (valószínűleg az előző csere alkalmával is így tettek, ezért is jött le egyszerűen a régi tárcsa). Ezután már csak a féktárcsa rögzítő csavarokat kell visszatenni. Amennyiben a csavarok sérültek érdemes kicserélni, illetve a beszerelés előtt ezt is be kell fújni réz sprayvel, vagy zsírral, hogy ne rohadjon be. Magát a csavart nem kell eszetlen módon megtépni. A frissel felszerelt tárcsát kézzel át kell forgatni, hogy nem üt-e, rendesen felfekszik-e a helyére!!!
Az új féktárcsa a helyén, most már csak a féknyerget kell megpucolni, bezsírozni, és a fékbetéteket kicserélni, és az egészet visszaszerelni.
Az úszócsapokat és az úszócsapok helyét alaposan ki kell mosni féktisztítóval, minden szennyeződést el kell róla távolítani, majd az összeszerelés előtt alaposan befújni zsír vagy réz sprayvel.
Illetve ezzel párhuzamosan ki kell venni a régi fékbetéteket, érdemes alaposan megjegyezni hogyan és hol álltak a betétek. A nyereg azon részét ahol a betétek felfekszenek alaposan meg kell tisztítani drótkefével, majd az új betétek beillesztése előtt ezeket a felületeket is be kell fújni réz vagy zsír sprayvel.
| A nyereg csúszófelületei bezsírozva |
| A fix úszócsap is alaposan bezsírozva |
Ezt követően minden mehet vissza a helyére. Az úszórész csavarját 22-32 Nm, a nyereg rögzítő csavarjait pedig 70-100 Nm nyomatékkal kell meghúzni. Ezeket a csavarokat is célszerű a visszaszerelés előtt zsír vagy réz sprayvel befújni. Így a következő betét cserekor nem kell a berohadt csavarral vacakolni. Ezután a tárcsát érdemes féktisztítóval átpucolni, mert valószínűleg összefogdostuk zsíros kézzel.
Ha minden a helyén, és a csavarokat kétszer is meghúztuk, valamint a fent leírtakat a másik oldalon is megcsináltuk, akkor irány a próbakör. Érdemes nem a legnagyobb forgalomban elindulni, és kerülni kell az erős fékezéseket, legalábbis az első pár száz km-en. A betétnek és a tárcsának még össze kell kopnia, így először a fékhatás alatta fog maradni az addig megszokottól. Ennek kissé ellent mond az én mai tapasztalatom, vagyis vagy az eddigi fékem volt szar, vagy ez lesz nagyon jó, mert én most sem éreztem gyengébbnek a féket, mint eddig.
A mai nap még a fékdobot fújtam le szintén matt fekete festékkel. Némi dórkefézés, és féktisztítós pucolás után ment rá a festék, majd fél óra száradás után a kerék is a helyére került.
A tőcsavarokat és a kerékagyat természetesen ragasztószalaggal kimaszkoltam.
A fékfolyadék cseréje még kicsit várat magára, mivel nekem sem volt már most kedvem hozzá, és a segitségem sem ért volna rá... mivel ez egy két emberes művelet.
De ígérem arról is részletesen beszámolok majd, amint túl vagyok rajta.
Jah... és míg el nem felejtem. Természetesen most sem úsztam meg komplikációk nélkül. Míg bütyköltem zenét hallgattam, első ablakok lehúzva, stb... Mikor végeztem, gondoltam visszaállok a jól megszokott helyemre, erre az önindító meg sem nyikkant. Csutkára lemerült az akku. Annyi petró szerencsére még volt benne, hogy csiga lassúsággal ugyan, de még sikerült az ablakokat felhúzni. Szóval még az akkut ki kellett kapnom, és éjszakára felvinni tölteni. Az utóbbi időben sokat járkáltam bömbölő zenével, világítással, sok rövid úton. Gondolom ez kicsit megviselte az akkut. De ennél nagyobb bajom sose legyen!!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









