A szervízkönyv szerint a gyertyákat 40 ezer km-enként kell cserélni. Nem egy nagy kunszt, kb 10 perc alatt megvan. Csak egy gyertyakulcs kell hozzá.
A könyv szerint NGK BPR6ES vagy Denso W20EPR-U típusú gyertya kell az 1.0 és az 1.3 motorokba.
Én eddig mindig NGK-t vettem bele, és most is ezt vettem.
Az egyetlen dolog amire oda kell figyelni, hogy helyes sorrendben dugjuk vissza a gyújtókábeleket. Egyszerűbb a dolgunk ha mindig csak azt az egy kábelt húzzuk le amelyik gyertyát épp cseréljük. Itt fontos megjegyezni, hogy ne a kábelnél fogva húzzuk le, hanem a pipát kell megfogni. Régi gyertya ki, új gyertya be. Ilyenkor érdemes szemrevételezni a régi gyertyát, aminek ideális esetben őzbarnának kell lennie.
Ha van nyomatékkulcsunk, akkor 25-30Nm-el kell a gyertyákat meghúzni.
Már lassan egy hónapja annak, hogy feltűnt valami furcsa fémes csörgést hallok ha valami kátyúba hajtok. Mintha valami lemez mozognak ide-oda.
A hétvégén végre megtaláltam az okokat, mert rögtön kettő is volt. Az egyik a leömlőn található hővédő lemez. Ennek az alsó két csavar körüli része rohadt ki, így tudott zörgést produkálni. A megoldást egyszerű és nagyszerű. Fogtam és leszereltem az egészet a fenébe. Persze itt is az utolsó csavar volt ami nem adta magát, mert úgy bele van rohadva a leömlőbe. Így aztán bivaly erő, ökör ész alapon fogtam és letörtem a lemezt a helyéről.
Mivel az egyik csavar kiszedhetetlenül berohadt, és igazából nem is látom sok értelmét ennek a lemeznek, főleg, hogy légkondi nincs a kocsiban, így hővédő lemez nélkül marad a leömlő. Egy dologgal kevesebb ami zöröghet.
Ekkor azt hittem a zaj forrása kiküszöbölve, és boldogan, immár szinte tökéletes csendben szelhetem tovább a kilómétereket, de nem így lett. Valami még mindig zörgött, igaz már csak akkor ha egy igazán nagy bukkanót sikerült érintenem.
Végül ez a bűnös is meglett. A légkürt kompresszora körül kirohadt a lemez, és kis kompresszor ütődött hozzá a lemezhez, ezzel kergetve továbbra is az őrületbe. A megoldás annyi lett, hogy a csavar illetve az anya alá raktam egy fakötésű alátétet, így most már tényleg csend honol.
Kaptam egyet azon ritka felső Suzuki kvarcórákból amik a belső világítás házában helyezkedtek el, hogy alakítsam át úgy, hogy befogadja azt az elektronikát amit már a normál 1 DIN-es órába is beépítettem.
A konkrét darab sajnos, vagy hála Istennek már nem működött, így szabadon szét lehetett berhelni... rosszabb már nem lesz alapon.
Nos a mechanikai kivitel végre elkészült, már csak a megfelelő színű kijelzőt kell megrendelni hozzá.
És most jöjjenek a képek.
Az eredeti kialakítás
Felragasztott sablonnal a kijelző kivágásának megnagyobbításához
Kivágás megnagyobbítva
Bent az új kijelző
A nyomógombokat meleg ragasztóval öntöttem ki, így vannak fixálva
A kész munka
A dobozában
Csak piros kijelző volt épp kéznél, de majd szép zöld lesz.
Egyszerűen bántja a szemem ha valami nem is hasonlít a gyárira... így tovább kutakodtam mivel lehetne a gyári órát kicsit okosítani. Másrészt az előző bejegyzésben beszerelt LCD-s infópanel nem minden szögből látható jól.
Az ebay-en találtam több féle 7 szegmenses kijelzős óra/hőmérő/voltmérő egységet, aránylag alacsony 2000 forint körüli áron. Ebből rendeltem próbaként egy darabot. A megadott méretek alapján ez épp kompatibilisnek ígérkezett az eredeti óra kijelző méretével.
És tényleg, szerencsém volt, épp passzol az eredeti kijelző helyére.
Működését tekintve semmi extra, két kis gomb van rajta. Az egyik az idő beállításához kell, ezt megnyomva tudjuk a másik gombbal beállítani az időt. A másik gombbal pedig alap állapotban az idő, hőmérséklet, feszültség kijelzését választhatjuk ki. Illetve van egy negyedig mód ahol felváltva lehet látni az imént említett 3 információt.
Alap esetben csak a belső hőmérsékletet lehet vele mérni, de a kis szenzort ki fogom forrasztani, csinálok neki egy kis vízhatlan tokot, forrasztok rá néhány méter vezetéket, és máris külső szenzorként folytatja majd az életét.
Alapvetően szinte semmit sem kell a gyári dobozon, előlapon alakítani, csak egy két fület kell megkurtítani, lereszelni. A gyári csatlakozóra kötöttem rá, így teljesen plug&play. Van benne egy kis akku, vagyis ha rá van adva a gyújtás akkor a kijelző működik, ha a gyújtás le van véve, akkor a kijelző ugyan nem működik, de az óra a háttérben "ketyeg" tovább, illetve a következő gyújtás ráadásakor újra a már előzőleg kiválasztott módban fog tovább működni.
Mivel a gyári órán 3 gomb van, ezért fogtam 3 a lenti képen látható gombot, és ezeket applikáltam bele az előlapba. Az igazat megvallva ezekkel a gombokkal marha nagy szerencsém volt, mert egyszerűen csak volt otthon egy korábbi projektem kapcsán. És most ehhez pont jó lett.
Ezekre a gombokra párhuzamosítottam le az elektronikán található eredeti két gombot. Gyakorlatilag az előlapba csak azért tettem 3 gombot, hogy ne egy nagy lyuk tátongjon ott. Így gyakorlatilag a 3-ból egy csak vakgomb. Szerintem így még mindig esztétikusabb...
Ha a hőmérséklet szenzor is ki lesz vezetve, akkor azt hiszem ez lesz a végleges megoldás. Majdnem olyan mint a gyári, de kicsit okosabb. A kijelző alig vesz fel 30mA-t, nappal és sötétben is jól látható, bármilyen szögből.
Szerintem éppen ez az arany középút a tudás és a kinézet rögös útján.
Korábban SAL csipogóim voltak, amiket az A oszlop tövébe a műszerfalra ragasztottam fel, kétoldalas ragaccsal.
Egyébként is szerettem volna valami normálisabbat, de aztán a nagy melegben ezek a csipogót szét is peregtek, így valóban néznem kellett valami másik csipogót. Végül erre a Blaupunkt szettre esett a választásom. 4000Ft volt, a pár, van hozzá hangváltó, és 3 féle beépítő keret.
Számomra mind optikailag mind hangzásilag megfelelnek.
De soha nem tudtam neki igazán jó helyet találni. Aztán a minap gondoltam egyet, és elküldtem nyugdíjba a jó öreg gyári kvarcórát.
A régi óra:
Ebből csak az előlapot hasznosítottam.
Az új "infópanel":
Fogtam a régi előlapot, és az új órát, és összeházasítottam őket. Ehhez némi időre, kézügyességre és egy reszelőre van szükség.
A fényes gombok nekem túl giccsesek voltak....
Így lett inkább szimpla fekete.
Amire figyelni kellett, hogy az LCD kijelző csak bizonyos szögben látszik rendesen, így kicsit meg kellett dönteni kifelé az egészet. Az új óra egy gombelemmel működik, akár ezt ki is válthattam volna úgy hogy az akkuról menjen, de mivel 2 évig bírta a gombelem így ezzel nem kínlódtam. A voltmérő részt viszont rákötöttem a régi óra csatlakozójára. Ehhez levágtam a régi óra dobozáról a csatlakozót, így az új óra úgymond plug&play lett.
És végül beszerelve
A külső hőmérséklet érzékelő még nincs bekötve, ezért mutat LL-t a kijelző.
Nekem ugyan nem fétisem a kék háttérvilágítás, de mivel csak kék és narancs lehet, és mivel a fejegység háttérvilágítása is kék, így ezt is kékre állítottam inkább. (Nekem a zöld a fétisem :OD )