2012. október 30., kedd

Műszeregység, fűtéskonzol ledesítés

Már annyiszor felmerült a kérdés az RSK fórum Világítástechnikai topikjában, hogy úgy döntöttem klaviatúrát ragadok és összegyűjtöm az eddigi tapasztalatokat a fent nevezett témával kapcsolatban.

A műszeregységbe 2 illetve 3db izzó kell, attól függően, hogy fordulatszámmérő nélküli, vagy fordulatszámmérős.
A 96 előttiekbe T5-ös, a 96 utániakba T10-es izzó kell. Ezek ha jól emlékszem normál esetben 3W-osak, és egy kis zöld gumi sapka van a burára ráhúzva, így színezik meg az izzó fényét.

A fűtéskonzolban 1db T5-ös izzó van, a beltérvilágításban pedig a 3 és 5 ajtósoknál szintén T10-es, míg a 4 ajtós sedánoknál 31mm-es sofita izzó van.
A  sedan csomagtérvilágítása pedig szintén T10-es izzóval van megoldva.

Ezeket az izzókat lehet LED-esre kicserélni. Én személy szerint a T10-es izzó helyett az 5 LED-es T10-es izzót ajánlom, míg a T5-ös izzó helyett a 3 LED-eset.


T10-es 5 LED-es izzó


T5-ös 3 LED-es izzó

Ezek az olcsóbb LED-es izzókkal ellentétben nem pontszerűen világítanak, így a hagyományos izzók helyére betéve homogén megvilágítás érhető el velük.

Legolcsóbban az ebay-en lehet beszerezni ezeket. A T10-es ára kb 600-650 Ft/pár áron mozog, míg a T5-ös 1500Ft/ pár áron. Ez természetesen függ az aktuális dollár árfolyamtól.

Ezek az izzók léteznek hideg fehér, zöld, kék, piros, és sárga színben.

A műszeregység izzócseréje nem bonyolult, bár kissé időigényes.

Először is, meg kell keresni a motortérben a km óra spirálját. Ezt egy gumiharang takarja. Ezt felhúzva látható egy sasszeg szerű biztosító rugó, ezt kell oldal irányban kihúzni, ezután a spirál eltávolítható a váltóból. NE A SPIRÁLT HÚZD, HANEM A FÉM RÉSZNÉL FOGVA EMELD KI A VÁLTÓBÓL!!!!



 Erre azért van szükség, mert a műszeregységet csak így lehet majd kihúzni a helyéről.

Ezt követően le kell bontani a kormány alatti burkolatot, a kormány oszlop takaró elemeit, illetve a műszeregységet takaró keretet, ekkor elvileg az alábbi kép fog fogadni.




 Magát a műszeregységet 4 csavar rögzíti a műszerfalhoz. Sajnos egyedül ezek oldása nem vezet az üdvösséghez, le kell ereszteni a kormányoszlopot is. Alul 2db anyát kell meglazítani így maga a kormány lentebb kerül. és így már ki lehet buktatni a műszeregységet. Innentől nem árt ha van az embernek egy segítsége, de egyedül sem lehetetlen megoldani. Finoman el kell kezdeni magunk felé húzni a műszeregységet, illetve eközben a motortér felől befelé kell tolni a km óra spirálját. Ha már annyira sikerült kitornázni a műszeregységet, hogy beférjen a kezünk, akkor ki lehet akasztani a spirált. Óvatosan, mert műanyag.

Ha ez is megvan akkor elvileg ezt láthatjuk:





Gyakorlatilag ugyanígy kell a komplett műszeregységet is kicserélni, csak akkor a többi csatlakozót is ki kell húzni.

Ezután meg kell keresnünk az izzók foglalatát, ami bajonettzáras. 




Az új izzó behelyezése előtt a késes érintkezőket kissé nyomjuk össze egymás felé, mert a LED-es izzó ezen része kicsit vékonyabb.






Fontos, továbbá, hogy a LED-ek polarizált alkatrészek, vagyis nem mind1 melyik lábán kapja a +-t és melyiken a --t. Szóval mielőtt betesszük az összes izzót és mindent visszarámolunk a helyére érdemes egy próbát tartani. Egy izzó betenni, felkapcsolni a lámpát, ha világít akkor örülni, ha nem világít akkor cifra káromkodások közepette megfordítani és újra kipróbálni. Ha úgyse világít akkor újabb káromkodást követően meg kell igazítani az érintkezőket a foglalatban.
Ha az összes világít akkor minden mehet vissza a helyére, a spirállal kezdjük, mert ciki ha elfelejti az ember és lehet mindent újra szétkapni. ÉS NE FELEJTSÜK EL A KORMÁNYOSZLOP RÖGZÍTŐ ANYÁIT IS MEGHÚZNI!!! Meg persze a spirált a.váltóba visszadugni, a biztosító rugóval egyetemben.

Utána gyönyörködhetünk a végeredményben





A fűtéskonzol izzócseréje ettől  sokkal de sokkal egyszerűbb. Azt akár egy piros lámpánál is ki lehet cserélni :D 
Le kell húzni a csúszkák végeit, majd a piktogramokkal ellátott részt oldalt benyúlva egy lapos csavarhúzóval óvatosan kipattintani. Ekkor láthatóvá válik a foglalat, ami bajonettzáras. Ez kiemeljük a burkolatból, kicseréljük a hagyományos izzót a LED-esre, felkapcsoljuk a lámpát, ha világít örülünk, ha nem akkor megfordítjuk (POLARITÁS!!!), és utána örülünk. Visszapattintjuk a helyére, a csúszkák műanyag végeit visszanyomjuk és gyönyörködünk.





Ehhez is csinálok majd fényképeket.

A beltér és a csomagtérvilágításra had ne térjek ki részletesen... amit ezzel kapcsolatban érdemes tudni, hogy ha látni is akarsz akkor a színeseket felejtsd el. Designnak jó, de látni nem lehet vele semmit.
 Én a csomagtérvilágításomat LED szalaggal egészítettem ki.






És mivel még maradt anno LED szalag, a lábtér is kapott belőle.



68 megjegyzés:

  1. Üdv!

    Vannak gombok amik világítanak: fényszóró magasság állító, hátsó ablaktörlő, stb. Azokat hogyan lehet szétszedni és milyen izzó kell bele?

    Köszi

    VálaszTörlés
  2. Hello!

    A fényszóróállítóban tudtommal nincs világítás. A többiben pedig rizsszemizzó van. A cseréhez ki kell pattintani a helyükről az egész kapcsolót, és 2db kis bajonettzáras foglalatban vannak az izzók.

    https://picasaweb.google.com/113129252502062509200/KodlampaBeepitese?authkey=Gv1sRgCK75vPWMpsashAE#5683442658051690994

    Üdv

    VálaszTörlés
  3. Helló! Én a kilóméteróra spirálját úgy szedtem ki, hogy kitekertem a 10-es csavart, majd az egészet húztam ki,izzócsere után vissza, és működik. A kérdésem:árthat, ez a módszer, vagy sem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      Mármint úgy érted, hogy 10-es kulccsal egy hatos csavart, ugye? Ha jól gondolom akkor erre a csavarra gondolsz: https://picasaweb.google.com/113129252502062509200/ValtoolajCsere?authkey=Gv1sRgCOyT6P-Lo7-6eA#5781431211915304226

      Nem gond, így is ki lehet venni, csak azzal az egész spirálházat veszed ki a váltóból. Ilyenkor csak annyira kell ügyelni, hogy nehogy beleessen valami a váltóba, mert hallottam már olyanról aki így beleejtette a csavart.
      De egyébként nem lehet gond!!!

      Törlés
    2. Igen, arra gondoltam!!:)Azóta már mentem vele, minden flottul működik!!!
      Jó ez a blog, hasznos segítség. Hiába van meg a Suzuki szervizkönyv, eléggé körülményes kikeresgélni, hogy mi hol van. Köszönöm az információt!

      Törlés
    3. Örülök neki, hogy hasznosnak találod. Az igazat megvallva többek közt ez is volt a célom. Összegyűjteni azokat a dolgokat amiken már én túlestem.
      Hamarosan újabb bejegyzésekkel fog majd bővülni a blog. Néhány napja cseréltem a jobb hátsó fékmunkahengert, illetve jövő héten fogom cserélni a féktárcsákat és a fékbetéteket. Alapvetően a legtöbb javítás, modding nem igényel nagy tudást, csak vannak apróbb trükkök, fogások amik nagyban megkönnyítik a szerelést, és ezek általában a könyvben nincsenek leírva. Ezt csak az tudja, aki már csinálta.

      Törlés
  4. Hello!
    A kérdésem az lenne, hogy tudnál pontos paramétert írni a LED-ekről?
    e-mail: krisy0243@outlook.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      Milyen paramétereket szeretnél?

      Törlés
    2. Pl. hány wattosak, mennyivel gyengébb a fényerejük, a zöld színű t10esből neten találtam 1W-osat.

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Nem tudom hány wattos. Mihez képest nem gyengébb a fényerejük? A normál izzóhoz képest? Nem gyengébb.

      3 LED-es T5-öst én az ebay-en vettem.

      Törlés
  6. nem tudnál nekem a 3 ledesről linket küldeni, mert akárhogy keresem nem találom. Akkor 3 t10es kell ,meg 1 t5ös? meg ugye 1 t10es fehér. Ez cakli pakli a beltér?

    VálaszTörlés
  7. http://www.ebay.com/itm/10-X-Ultra-White-6000K-37-58-70-73-74-T5-Dashboard-Gauge-3-LED-Wedge-Bulb-Lamp-/141140398874?pt=Motors_Car_Truck_Parts_Accessories&hash=item20dc9f931a&vxp=mtr

    A 3 és 5 ajtósoknak T10-es a beltérvilágítás. És elvileg a 96 utániaknál T10-es kell a műszeregységbe. A középkonzolba pedig T5-ös kell.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon király leirások!!! Köszönöm. En most vettem egy 1.3 GLSt... eddig motoroztam, de ugye a mai vilagban kell az auto is. Szóval fugyelem az oldalt!! Blue (www.akmt.hu ha épp motoros dolog érdekelne cserébe:)

    VálaszTörlés
  9. Amúgy fehér vagy zöld színű izzót raktál te bele? A műszerfalba biztos, hogy zöldet, de a fűtéskonzolba is?

    VálaszTörlés
  10. Üdv ismét! Tegnap megcsináltam hirtelen mindent:-)
    Saját tapasztalat:
    1., a Spirál miatt 2 emberes a művelet, legalábbis nekem van rajta egy szivacs külső, és ez miatt nehézkes egy kézzel nyomni, másikkal húzni
    2., Nekem fullra le kellett bontani mindent (vagy csak első próba?).... Kormány burkolat, kormány, kapcsolók, alsó csavarok.....stb.
    3., Ha a csatikat nem húzza le az ember, akkor kilehet cserélni az izzókat, de körülményesen:-))

    - Én 3db T10-es kék leddel oldottam meg (www.kamionfelszereles.hu)
    - A középkonzolba a kis T5-ös lópikulát nem ér..... így azt szétszedtem, kivettem belőle a fehér "fényterelő lapot" és egy 6 ledes ledsort szereltem a kábelre (a T5-ös foglaltot levágtam, mert eleve nagyon szét volt)

    Szóval siker.....

    VálaszTörlés
  11. Hello lenne egy kérdésem. Vettem T10-es fehér 5 ledes izzót és a hátsó renszámtáblavilágítás zzóit lecseréltem ilyenre. Ugye ezért nem büntet meg a rendőr? Szabályos? KPM-nek megfelel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      Nem vagyok sem rendőr, sem kpm-es. Ha akarnak úgyis belekötnek valamibe. De egyébként nem hiszem, hogy belekötnének. A rendelet nem szól ellene, amennyire tudom a fény színét határozzák meg, az pedig ebben az esetben rendben van.

      Törlés
    2. Oké, köszönöm. De azért remélem tényleg nem kötnek bele, mert nagyon komoly lett így. Amúgy lehet ledes égőt tenni, index meg fényszórónak is?

      Törlés
    3. Ízlések és pofonok. Én eddig a megfizethető kategóriában még nem láttam jó index vagy fényszóróizzót. Sőt a fényszóróhoz szerintem nem is nagyon fogsz találni, legalábbis olyat amivel látni is lehet majd valamit sötétben. Mivel a fényszórónál igen fontos a gyújtópont, az pedig a hagyományos izzóhoz lett megtervezve. A LED-esnél pedig egy fényforrással ezt nem lehet ezzel a fényszóróval összehozni. De ez csak az én véleményem.

      Törlés
  12. Szia!
    Az gond lenne ha mondjuk 3W helyett egy 5W vennék a műszerfalba? Persze T10es 5ledeset

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!
      Ha nem zavar, hogy kicsit erősebb a fénye, akkor hajrá!

      Törlés
  13. Ezt venném a műszerfalba:
    https://www.kamionfelszereles.hu/spd/VLDX0087/LED-IZZO-12V-T10-5SMD-TORONY-PIROS
    Ez jó lenne?
    Vagy tudsz ajánlani ami jó és piros?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lábtérhez világítást milyen erőforráshoz kapcsoltad?

      Törlés
    2. Keresni kell egy fix pluszt a műszerfal alatt, a mínuszt meg az ajtónyitás kapcsolóra kötöttem.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  14. Szia! Én is a lábtér világítás után érdeklődnék, hol találom az ajtónyitás kapcsolóját, vezetékét (milyen színű stb.)? Ill. ha a pluszt a szivargyújtóra kötöm az úgy jó lesz? (Bocsi, ha hülyeséget kérdezek, de sosem csináltam még ilyet:))

    VálaszTörlés
  15. szia !
    világítás csere után vissza minden de nem megy a km órám mi lehet a hiba?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      A csatlakozók, illetve a spirál rendesen a helyére lett pattintva? A spirált mind a két oldalon rendesen visszaraktad? A váltóba, illetve magába a műszeregységbe?

      Törlés
  16. Helló!

    Kösz szépen , hogy létrehoztad ezt a blogot! Nagyon hasznos!
    Ha nem találom meg, akkor biztos órákat szívtam volna azzal, hogy kitaláljam a műszeregységet hogyan fogom kiszedni. A segítségeddel kb 15 perc alatt szétkaptam. Majd kicseréltem nagyon szépen világító kék ledekre. Ezzel kapcsolatban lenne egy észrevételem. Nem rég szereltem a kocsi elejére kettő nappali led sort.
    (ebay-ről rendeltem 2x8 ledes) Sajna hamarosan pár darab led kiégett belőle. Utána néztem a dolognak, és kiderült, hogy ezeket 12 voltos fesz. szabályzóról kel működtetni. Mivel a generátor töltő feszültsége 14 volt főlé is felmegy. Ezt a ledek nem tolerálják, mert 12 voltra vannak belőve. És az lesz az eredménye, hogy kiégnek. Ezért kell a fesz. szabályzó. Azóta nincs is gond vele. De mi van a műszeregységbe szerelt ledekkel? Ha azok is megkapják a túl feszt. hamarosan kiéghetnek. Vagy lehet van bennük valami védelem?
    Mindenesetre, ha legközelebb ráérek, műszerrel menet közben megmérem a műszeregységbe rakott ledekre jutó feszültséget. Ha túl feszt kapnak, akkor azoknak is teszek be egy fesz. szabályzót. Neked mióta be vannak szerelve , nem égtek ki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      Örülök, hogy tetszik a blog. Sajnos az utóbbi időben nincs sok időm foglalkozni vele, pedig téma lenne...

      4 éve raktam bele a LED-es izzókat. Nekem azóta működnek,

      üdv

      I.

      Törlés
  17. Szia! Ledezés előtt és gyári óra csoport csere lesz fordulatszám mérősre! Az lenne a kérdésem hogy lehet az autóban gyári kiállítás v. érzékelő a fordult mérő mukodtetesere? Kicsit buta kérdésnek hangzik de nem akarok fölösleges pénzt költeni ha nem is fog működni! Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      Ha arra gondolsz, hogy fog-e működni a fordulatszámmérős km óra ha beszereled, akkor a válasz igen.
      Amire ügyelni kell, hogy ha 1.0 (3 hengeres) motorral szerelt a járgányod, akkor olyan fordulatszámmérős órát kell beszerezned ami 3 hengeresből van, illetve az 1.3-as 4 hengereshez 4 hengeresből valót kell beszerelni. Mert különben hamis értéket fog mutatni a fordulatszámmérő.

      Tehát fizikailag a 3 és a 4 hengeres óra is beszerelhető ugyanabba az autóba, de csak akkor fog megfelelően működni, akkor fog helyes értéket mutatni a fordulatszámmérő ha a hozzá való órát szereled be.
      Itt egy kép hogy hogyan lehet beazonosítani a műszeregységet:
      https://lh3.googleusercontent.com/-CL7ylla8QAA/T0dimryisuI/AAAAAAAABtA/OzQf5TdVVkc/s800-Ic42/m%2525C5%2525B1szeregys%2525C3%2525A9g_a.jpg

      Remélem tudtam segíteni!

      Üdv
      I.

      Törlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Nekem is nagyon bejön a blog. 2 napja kicseréltem a leírásod alapján a ledeket (egész simán ment köszi a részletes leírást), de van 1 kis gondom. Mégpedig...a fűtéskonzolba és a műszerfalvilágításba is kék ledet raktam, de nagyon gyengék. A fűtésbe sima 1smd-s ledet ezért megértem hogy gyenge, de a műszerfalba 5smd-s T10-et, de épp csak a fordulatszám mérő mutató tövébe, a km állás jelző és az üzemanyag szint jelző mutató tövébe világít kéken, a mutató többi része és a számok, csíkok stb. gyenge inkább lilás színben mint kékben világítanak. Mi lehet a probléma? Próbáltam fordítva rakni az izzókat polaritás miatt, de úgy egyeltalán nem is világítottak :)
    Ha felkapcsolom a lámpát a rádió és az óra fényereje csökken :((
    Tippeket kérhetnék mi lehet a baj? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      A fordított polaritás az kilőve, mert a LED csak egy féleképp bekötve fog világítani. Ez természetes. Ha bekapcsolsz egy nagy fogyasztót, pl fényszóró, akkor egy kicsit csökken a fényerő, ez is természetes bizonyos szintig.

      Jó lenne látni. Alapból a LED-es izzók megfelelően világítanak? Tehát ha nincs a helyére betéve, és csak simán kézben tartva adsz neki 12 volt tápot, akkor elég fényesen világít?

      Sajnos a távgyógyitásban még mindig nem vagyok profi. Látni kellene az ilyen dolgokat. :)

      Törlés
    2. Számomra erősek igen, de még nem foglalkoztam led izzókkal nem nagyon tudom mihez viszonyítani.
      Ezt rendeltem: http://www.jofogas.hu/szabolcs_szatmar_bereg/T10_W5W_5050_Helyzet_jelzo_5smd_led_muszerfalba_is_40825186.htm
      Kevés az a 1-1,5W? Este lefényképezem mennyire világít és feltöltöm! :)

      Törlés
  21. http://www.kephost.com/image/SyQ0
    http://www.kephost.com/image/SyQB
    így néznek ki.
    Erősebb izzó kellene? Vagy más a baj?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez valóban harmatgyenge...

      A műszeregység az sima fekete számlapos? Vagy esetleg az ezüst számlapos?

      Törlés
    2. Akkor sajnos valószínűleg amiatt világít gyengébben. Annak a műszeregységnek valószínűleg másképp van kialakítva a "fényelvezetése".

      :(

      Törlés
  22. Hali!

    Köszönöm a leírást, tényleg nagy segítség volt.
    Egy kis ügyeskedéssel összejött a műszerfal ízzók csere a kiszerelés nélkül is.
    A középsőt meg a jobb oldalit elértem jobbról, a bal oldalit meg az első hangszóró nyílásán keresztül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez mekkora királyság😆😆 én is megpróbálom, tuti nem szedem szét mégegyszer 🙋🙋

      Törlés
  23. Helló!
    Nekem sajnos rosszak a tapasztalataim a ledekkel,mert folyton kiégnek vagy elkezdenek stroboszkópként működni.Valószinű a túlfeszültség okozhatja,mivel a generátor több mint 12v-ot termel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajna nálam is ugyanez a helyzet:( Láttam conradon ilyen fesz szabályzót, amit az akksi két saruja közé kell kötni. Azzal működhet?

      Törlés
  24. Szia.

    Engem a lábtér világítás bekötése érdekelne, ha tudnál benne segíteni. Eddig arra jutottam, hogy rákötöttem az ajtónyitó érzékelőre, de váltakozó benne az áram, így normál esetben csukott ajtónál világít a ledsor, nyitottnál nem. Bekötöttem fordítva is, de úgy pedig egyáltalán nem működött.
    hornunga.merida@gmail.com címen tudnál nekem némi tanácsot adni, te hogy is csináltad, esetleg egy kapcsolást tudnál-e küldeni?

    Andris

    VálaszTörlés
  25. Szia!

    Nemrég szereztem egy bontott ford.számmérős egységet, amiről hiányoztak a színezőkupakok, így "kénytelen" voltam belevágni egy LEDesítésbe, majd nem sokra rá megtaláltam az ezt az oldalt, ami nagyon sokat segített a szétszedésben, meg úgy általában is sok jó infó van benne. DE! Egy helyen sántít. A 3 izzós verzióba a fent említettekkel ellentétben nem T5 1,2W izzók mennek a háttérvilágításba, hanem T6,5 3W-osak. Elég fura formátumú izzó, még Ebay-en is alig van rá találat, sőt, a magyar webshopokban külön meg is van említve a leírásban, hogy általában Swift műszerfalba található meg. Én pórul jártam vele, mert beraktam a piros 3 LEDes T5 izzókat, és csodálkoztam, hogy sötétben is alig látszik, pedig fekete (szintelen) a számlapom. Jelen pillanatban várom Ausztráliából a T6,5 LED izzóimat, ami ugyanúgy 3 LEDes, de mindhárom LED a számlap felé néz. Majd leírom a tapasztalataimat.

    A fűtéskonzol már egy másik történet.
    Ide valóban T5 izzó megy, de mivel gyárilag zöldre van nyomtatva a piktogram tábla, ezért A T5 piros LED izzóból szintén alig lehet látni valamit. Erre van valami "gányolásmentes" megoldás azoknak akik nem zöldre akarják LEDesíteni a műszerfalat? Gondolok itt arra, hogy létezett valaha színtelen piktogram tábla, vagy lehet valahogy színteleníteni? (Utóbbi inkább költői kérdés, mivel gyárilag zölden van nyomtatva...)

    Üdv!
    Roland

    VálaszTörlés
  26. Üdv, remek cikk! Ez alapján sikerült nekem is megcsinálni nulla tapasztalattal. Szerintem elég szép lett az eredmény. Én beltér világításnak is zöldet raktam be, mert a fehér Led sem világított jobban amit vettem. Linkeltem képeket az eredményről.

    http://www.kephost.com/image/vNN0
    http://www.kephost.com/image/vNNw
    http://www.kephost.com/image/vNNB

    VálaszTörlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  28. Szia!Golf 3 fűtéskapcsolóhoz milyen ledet ajánlasz?Köszönöm a segítséged!

    VálaszTörlés
  29. Üdvözlet!Első sorban,nagyon gratula a blogért!!!Nagyon hasznos.Én is a leírtak alapján cseréltem ki a műszerfal világítást,és nagyon egyszerűen sikerült végrehajtani.A problémám nekem is az lenne mint András Galgóczi-nak hogy az eredmény sajna eltér a várt 100%tól.Nekem is szürke hátlapja van a műszeregységnek és elég halványan világítanak a kék ledek.Esetleg valakinek van rá jó ötlete,hogyan lehetne kiküszöbölni ezt a tompa eredményt?

    VálaszTörlés
  30. Itt találsz égőket, és ha meglesed a kapcsolat fület, láthatod hogy szinte bármikor! Én is itt vettem! http://www.autoledvilagitas.hu/

    VálaszTörlés
  31. Tisztelt szerző!
    Az én chevrolet aveo 2007-es sedanomban gyakorlatilag T5 rizsszem izzó a gyári műszerfal világítás.sokaknál látom,hogy smd ledeket raknak a règi izzók helyett.van jeletősège az smd ledek fogyasztása/teljesítmènyènek?vagy a gyárival azonos èrtékűnkeek kell lennie bámilyen izzónak ha berakok?attól fèlek,hogy feltolok mindent smd-vel aztán leèg valami.lègyszi írjatok!

    VálaszTörlés
  32. Üdv Mindenkinek!Ismét szeretném feltenni kérdésemet hogy valakinek van-e valami ötlete szürke hátlapos suzuki műszeregység izzó cserére?Túl halvány,és a fordulatszám mérőnél már alig lehet látni.Köszi előre is.Köszi előre is

    VálaszTörlés
  33. Üdv én ki szedtem a spirált meg a csatlakozót is kihúztam a műszerfalbol stb majd össze raktam mindent de nem működik a km óra mi lehet a baj?

    VálaszTörlés
  34. Üdv! Olyan problémám van, hogy kicseréltem az izzókat kékre és az összesből csak a 3 nagyobb világít. Próbáltam a polaritás, de sehogy nem működik a többi. Mi lehet a gond?

    VálaszTörlés
  35. sziasztok, szeretnék segitséget kérni, kilóméter órát hogyan tudom manuálisan állitani, ezalatt értem a számláló értékét testre szabni, hogyan lehet?

    VálaszTörlés
  36. Sziasztok!2001es a swiftem,a fűtéskonzolnál ment el a világitásom!T5,vagy T10es led kell bele?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! T5-ös kell bele. Üdv.

      Törlés
    2. Köszönöm a segitséget!

      Törlés
    3. Sziasztok!2001es a swiftem,nem fordulatszámmérős!Baloldalon kiégett az izzó,csak a km óra jobb része és a hőfokmérő világit.Ki szeretném cserélni benne az összes izzót ledre,hány db kell bele?

      Törlés
  37. Szia!Ha fordulatszámmérös kmórát szeretnék berakni,annak megvan az előkészitése?Jelenleg sima kmórás van benne!

    VálaszTörlés
  38. Hát nagy meló volt, de ez a leírás nagy segítség volt :)
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  39. Üdv. Biztos velem van a baj,de nekem ráment a delottom, hogy kivegyem a műszerfalat😌 nagyon kíváncsi lennék egy olyan videókra, ami azt mutatja be, hogy mikor lebontották mindent hogyan "buktatod ki," a műszeregység a helyéről. Nem igazán értem, hogy az alján lévő két kis (fehér) talp hogyan emelkedik az az előtte lévő teljesen felesleges bemelyedesen. Arról nem beszélve, hogy az oldalán lévő fülek nekem sehogy nem fértek ki sehogy 😡. Visszafelé úgy tettem be, hogy a plexi előlap nem volt rajta, úgy egyszerűbb volt, lehetett mozgatni. Amúgy tényleg jó a blog de videók többet mutatnának szerintem. Udv

    VálaszTörlés