2014. március 17., hétfő

Autós kamera

Több korábbi bejegyzésemben is foglalkoztam már az autós kamerákkal. A legutóbbiban egy új beszerzésről is írtam. 
Március 15.-én végre el is jutottam oda, hogy beszereljem az új kamerát, a régi helyére.

Ehhez ki kellett fűznöm a régi vezetékét, és be kellett fűznöm az újat. Ehhez le kell bontani a jobb oldali A oszlop belső burkolatát, illetve szintén a jobb oldalon a műszerfal alsó burkolatát. 
Először felszereltem az új kamerát a régi helyére, célszerű be is állítani. Aztán bedugni a töltő csatiját a kamerába, és a vezetéket rögzíteni kábelkötegelővel a belső tükör konzoljához. Innentől kezdve lehet betuszkolni a vezetéket a tetőkárpit alá, egészen az A oszlopig. Ezután az A oszlop műanyag burkolata mögött kell levinni a vezetéket a műszerfal alá. Majd a műszerfal, illetve a kesztyűtartó alatt végig egészen a szivargyújtóig. Én a szivargyújtónál hátulról csúszószaruval párhuzamosítottam le tápot. Így elegánsabb, nem látszik, nem foglalja feleslegesen a szivargyújtót.

Ha már úgyis benne voltam, és szét volt kapva a műszarfal ezen része, végre valahára behúztam a GPS tápját is. Annyi különbséggel, hogy ezt a szélvédő alsó tövébe rejtettem el, és a mini USB csati látszik csak ki, némi vezetékkel. Így vezetés közben nem kell többet kerülgetni a GPS vezetékét.

A régi kamerát szemügyre véve kicsit furcsa volt a burkolata. Mintha megolvadt volna a melegtől. Szétszedve kiderült, hogy az akku kezdett el felfújódni, és az nyomta szét a burkolatot. Ettől függetlenül még működött. És alaposan meg is szolgálta az árát már.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése