2013. október 10., csütörtök

Szelepfedél festés

Néhány hónapja sikerült vennem egy komplett hengerfejet, leömlővel, szelepfedéllel igen jutányos áron. Ezt a szelepfedelet szedtem le, és festettem le.

Ehhez először Brigéciol 2000-ben áztattam, és mostam le. Majd lemaszkoltam és Motip matt fekete hőálló festékkel fújtam le.





Előtte
Utána
Utána II.
Majd ha lesz rá időm, akkor a motorra is felkerül.

2013. október 9., szerda

Téli felnik festése

Mint az összes projektemhez, ehhez is jó ideje megvolt már minden, csak az elhatározásnak kellett végre megszületnie, hogy márpedig MA nekifogok. Így is történt kb. egy hete, amikor elővettem a téli kerekeket, és hozzáfogtam megpucolni őket a rozsdától.
Ehhez vettem egy fúróba fogható drótkorongot, majd a nagyobb, rondább részeket ezzel vettem kezelésbe.






A fennmaradó részeket 100-as és 120-as vászonnal csiszoltam át. Az alufelnikkel ellentétben a lemez felninek nyugodtan neki lehet esni drótkoronggal, mert ebben az esetben a korong nem mar bele az anyagba.




Főleg a dísztárcsák felfogatókarmai mentén voltak nagyobb, mélyebb rozsdanyomok.

A csiszolást követően Jar mosogatószerrel, és egy nagy gyökérkefével alaposan lemostam a felniket, és hagytam őket megszáradni.



Ezután leeresztettem az abroncsokat, így már nem feszült annyira neki a gumi a felni peremének, és kreppszalaggal körbe lemaszkoltam a gumit a felni mentén. Aztán pedig az egészet kimaszkoltam. Lehet újságpapírral is, nyilván az olcsóbb.




A festést megelőzően alkohollal zsírtalanítottam a festendő felületet. Majd jöhetett a festés. A felnik belső felét is lefújtam, de azokról nem készítettem képeket.

Az előző bejegyzésemben bemutatott forgó segédeszközt használtam a festéshez. Személy szerint nekem nagyon bejött, kényelmes módszer. És mint később kiderült fele annyi festéket használtam így fel, mint pl. amikor az alufelniket festettem.
Első körben alapozóval fújtam le a felniket belül, majd kívül. A száradást követően, ha itt-ott egyenetlenség, vagy kosz van a festékben, akkor vizes 600-as polírpapírral kell átdolgozni a felületet. Ugyanezt meg lehet tenni a festékrétegekkel is.


Ezt követően Rally márkájú matt fekete festéket vásároltam (akár lehetett volna fényes is, de akkor és ott csak ez volt) és ezzel fújtam le belül, majd kívül a felniket. (én sajnos nem kaptam 699-ért :O( )





1 nap száradás után lemaszkoltam a felni belső részét, majd a külső peremet szintén Rally márkájú ezüst színű keréktárcsa festékkel fújtam le.




Akár itt be is lehetett volna fejezni a dolgot, hiszen a matt fekete belső rész és a fényes ezüst külső jól mutat, de mivel téli felnikről van szó, és fokozottan találkozik majd agresszív, korrózióval, így kapott még egy lakk réteget. 
Korábban már voltak rossza tapasztalataim a lakkokat illetően (repedezés, hólyagosodás, stb), de ott akkor úgy tűnt az egymással nem kompatibilis festékek okozzák a bajt. Most is biztosra akartam menni, így először csak az egyik felni belső részét fújtam le lakkal, majd miután 1-2 nap száradás után nem jelentkezett semmi repedezés, csak ezután fújtam le a felniket telibe lakkal.

Ajánlom mindenkinek, hogyha az adott festékekkel még nincs tapasztalata, akkor végezzen próbafújást. Sok kellemetlenségtől, bosszúságtól és felesleges munkától óvhatja meg magát az ember.


Én személy szerint meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Majd kiderül hány telet bír ki. 
Természetesen a kerekeket az egész procedúra előtt elvittem gumishoz, és kicentíroztattam.

Hozzávalók:
- drótkorong
- 100-as, 120-as csiszolóvászon
- 600-as polírpapír
- 2 flakon alapozó
- 2 flakon fekete festék
- 1 flakon ezüst festék
- 2 flakon lakk
- 2 tekercs 50-es maszkoló szalag

Jó munkát!

2013. október 7., hétfő

Felni festés

Az alu felnik festéséből elég sokat tanultam. Így már bátrabban vágtam bele a téli felnik rendbetételének. De erről majd később.

Még az alu felnik festése előtt keresgéltem a neten, és ráakadtam egy nagyon ötletes forgózsámolyos megoldásra, de ez a szuper csapágyazott zsámoly 100€ körüli áron volt kapható.




 Aztán megtaláltam ennek a magyar, low-cost verzióját, ami kis szerencsével akár 0 Ft-ból is összehozható.



Az egészben csak azt sajnálom, hogy nem az én ötletem....

Kell egy kimustrált bringa kerék, és egy állvány amire a tengelyénél fogva vízszintesen rögzítem a bringakereket. Én egy barkácssatupadot használtam, illetve egy darab zártszelvénybe fúrtam egy 9-es lyukat, illetve a zártszelvény ellenkező oldalát is kifúrtam, hogy hozzáférjek a crowaval... és máris kész a felni festő segédeszköz magyar módra.


Az eredményről majd a héten rakok fel képeket. De így jóval egyszerűbb, mint körbe-körbe "rohangászni" a felni körül. :OD