2012. augusztus 31., péntek

Alufelni IV.

Az élet nem egyszerű.... erre már a felni felújítás közben rájöttem. De úgy gondoltam a nehezén már túl vagyok.... és ismét tévedtem.

Elgurultam az egyik helyi gumishoz a frissen festett felnikkel, hogy átszereltessem rá a nyári gumikat.
Első körben attól rettegtem, hogy a gumis összekarcolja majd a felniket, de ez szerencsére nem történt meg. Valóban nagyon vigyázott rá. 5000 Ft-ért átszerelte, kicentírozta.

Aznap még kiszaladtam vele az autópályára, tettem egy kört, hogy nem ráz-e vagy valami. Nem volt semmi gond.

Aztán a hétvégén Miskolc felé vettem az irányt, és menet közben észleltem, hogy 100 és 110 km/h között kicsit ráz a kormány.
Augusztus 21.-én el is fáradtam vele egy másik gumishoz (azért nem ugyanoda vittem vissza, mert akkor épp kb 280km távolságra voltam az említett műhelytől). Elregéltem a problémámat. A gumis lekapta a két első kereket, feldobta a gépre, és mit ad Isten mindkettőt újra kell centírozni, sőt a jobb elsőt görgőzni is kellene. De sajna ez a gumis nem tud görgőzni. De szerinte lehet, hogy a centírozás is megoldja a problémát.
2000-ért kicentizte a két kereket. Próbakör... ugyanúgy ráz tovább. Irány egy másik gumis, hátha az tud görgőzni. Juhász Gumiklinika, Kazincbarcikán. Tudnak görgőzni, és azonnal meg is tudják csinálni. De akkor már úgy voltam vele, hogy nézzék meg mind a négyet. Szerencsére csak egyet kellett görgőzni. Szóval 1 görgőzés, 4 centírozás, plusz szerelés... 10200 Ft.  Szvsz ha azt veszem alapul, hogy a görgőzés csak 3000 Ft-ba került, akkor a többit marha drágán csinálják. De a próbaút után legalább úgy tűnik, hogy jól is dolgoznak. A rázás megszűnt, viszont a srác szerint aki görgőzte a felnit, nagyon lágy az anyaga. Nah én nem tudom... nem értek a lovakhoz.
Az egészben az a fura, hogy az első gumis nem mondta, hogy görgőztetni kellene bármelyik felnit is, én pedig nem emlékszem, hogy bármikor is beleszaladtam volna valami kátyúba.

A felni kupakjai nagyon le voltak harcolva, ezért a vaterán rendeltem új "matricát" hozzá, ami tegnap érkezett meg, és nem is matrica volt, hanem plexi korongot. Végre összeállt a kép.



2012. augusztus 28., kedd

Váltóolaj csere

Újabb 40 ezer km volt az autó háta mögött, így eljött az ideje a váltóolaj cseréjének. Sokan elhanyagolják ezt a részt, van aki szerint "örökéletolaj" van a váltóban, és azt nem kell cserélni. Szerintem kár spórolni azon a pár ezer forinton, főleg ha 40 ezer kilóméterre oszlik el ez a költség.

Korábban Castrol SMX-S 75W90 volt benne, most Eneos 75W90-et vásároltam, 2000 Ft/flakon áron. Így a váltóolaj csere 6000 Ft-ból megúszható.




A szervizkönyv szerint 2,4 liter olaj kell a váltóba, illetve 40 ezer kilóméterenként kell cserélni.

Maga a művelet nem egy nagy dolog, alig bonyolultabb a motorolajcserénél. A váltó alján meg kell keresni a négyszög alakú kulcsnyílással ellátott csavart. 3/8"-os kulcs kell hozzá.




Ezt kitekerve már ömlik is ki a használt hajtóműolaj. Én kb. 1 órát vártam mire az utolsó csepp is távozott.

Közben a leeresztő csavart meg kellett takarítani a rátapad apró fém "forgácsoktól", ami gyakorlatilag inkább fém por. Mivel a leeresztő csavar belső felébe egy mágnes van beépítve, ez szedi össze a váltó fogaskerekeiről leváló apró fémdarabokat.




És így néz ki tisztítás után



Amikor az utolsó csepp olaj is kicsöpögött, akkor visszatekertem a leeresztő csavart, a szervizkönyv szerinti 25-30 Nm nyomatékkal.

A regiswift fórumozóinak tanácsa alapján a betöltést nem a gyárilag előírt helyen ejtettem meg, hanem a kilóméterspirál helyén keresztül töltöttem fel. Ehhez szükség van egy 10-es crowára, kb. 50 centi 10-15mm átmérőjű slagra, és egy tölcsérre.

A spirálházat a piros nyíllal jelölt M6-os csavar rögzíti. Ezt kitekerve a spirálház kihúzható a váltóból (de ne a spirálnál fogva húzd ki!)




Így kapunk egy tökéletes betöltőnyílást, ami sokkal könnyebben elérhető, mint a váltó oldalán található gyári betöltőnyílás.

Belekerült a kb. 2,4-2,5 liter olaj (inkább egy picit több legyen), majd a spirálház, és az azt rögzítő csavar is visszakerült.

Lehet, hogy csak placebo, de a váltó a friss olajjal valóban valamivel finomabban jár azóta.

2012. augusztus 13., hétfő

Alufelni PART III.

Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki befejeztem a felniket.

Ezalatt a röpke 2-3 hét alatt pár fontos dolgot sikerült megtanulnom.

1. Nem mindegy milyen festékhez milyen lakkot használok.

Rossz kombináció I.

Rossz kombináció II.

NYERŐ KOMBINÁCIÓ
Érdemes a festékhez tartozó lakkot használni, mert sok bosszúságtól kímélheti meg magát az ember. Sajnos a legtöbb ún. keréktárcsafesték nem rendelkezik túl nagy színválasztékkal. Fekete, fehér, kályhaezüst. Cserébe valószínűleg nem reped szét rajta a hozzá való lakk.

A Maestro festékek nagy színválasztékkal rendelkeznek, de sajnos csak a saját akril lakkja jó hozzá, ami pedig nem üzemanyagalló. 

2. Az üzemanyagálló lakk, tényleg üzemanyagálló. Illetve nem nagyon találtam olyan oldószert (kivéve talán a Kromofág) ami le tudná oldani.
Az ilyen festék, lakk eltávolításához a legjobb mechanikai módszer a drótkorong, és a csiszolóvászon.






3. Csak akkor fogj bele, ha sok türelmed és időd van. És ne nagyon kísérletezz a különböző festékekkel, lakkokkal. Az eredmény kárpótol a fáradozásokért.




Az utolsó felni ma délután kapta meg a lakkréteget. Néhány napot hagyom száradni, és utána irány a gumis.

2012. augusztus 9., csütörtök

Alufelni PART II.

Második nekifutás. Újra lecsiszoltam, lealapoztam.




 Lefestettem. Lelakkoztam. És az eredmény siralmas. Pedig most 2-2 napot vártam a réteg között. Vagyis a festéknek volt ideje megszáradni.





Korábban ilyen lakkal próbáltam: http://www.medikemia.hu/index.php?mid=20&prod=361

Annak ellenére, hogy ezeket is a Medikémia gyártja, mint a festéket, nem kompatibilisek egymással, legalábbis a tapasztalat ezt mutatja. Most annyival voltam előrelátóbb, hogy csak 1 felnit lakkoztam le.

Most vettem egy flakon matt akril lakkot:

Ezzel jelenleg így néz ki. Majd kiderül mit mutat 24 óra múlva.
Leírás alapján ennek már jónak kell lenni... de én már csak a szememnek hiszek.


folyt. köv.

2012. augusztus 5., vasárnap

Alufelni

Régóta szerettem volna alufelnit az autómra, de az árak mindig kicsit elriasztottak. Nézegettem az árakat, és igazán az bosszantott, hogy a 4x100-as osztókörű használt alufelnik már aránylag olcsón (10 ezertől) elérhetőek, míg a 4*114,3-as felnik 30ezer alatt nem is nagyon vannak. Vagy ha van is, akkor meg kb úgy néz ki vele a kocsi, mintha dísztárcsa lenne rajta. Bár elsősorban nem az "optikai tuning" mozgatott, hanem, hogy a legtöbb alufelni szélesebb, mint a gyári lemezfelni, és így szélesebb gumit is rárakhatok. Viszont ezt a szempontot figyelembe véve nekem a 30+-os ár kicsit sok volt. De legalábbis több mint amit nekem megér.

Szóval kissé reménytelen volt, hogy abban az árkategóriában amit én hajlandó vagyok kifizetni használható alufelnit kapnék.
De aztán, kb 2 hete rám mosolygott a szerencse. A vatera, apród.hu, duen, stb. után a Honda fórumon akadtam rá a megfelelő felnire. Az ára is jó volt... és ráadásul gyári Suzuki OZ felnik. Egyetlen szépséghibája volt, hogy a sérült lakkozást az egyik felniről az előző tulaj már elkezdte leszedni.... Ez számomra csak azért volt hiba, mert én azzal a lakkozással is elközlekedtem volna még évekig.





Így viszont már kénytelen leszek valamit kezdeni a festésükkel. Fényező....hahhh....15 ezret adtam a felnikért... nem fogok még 20-30-at rákölteni a fényezésre. Szóval marad a DIY.
Hozzáláttam hát magam. Azt az egyet amit megcsiszoltak drótkoronggal tették, ami frankón belemart az aluba is. 



Úgyhogy a padkanyomok mellett ezeket is el kellett tüntetnem. 30, 40, 100, 150, 360-as csiszolóvásznakkal láttam neki a munkának. Nem sok ujjlenyomatom maradt a végére :).

Jöhet a festés. Alapozó, festék és lakk. Szépen sorban haladtam... a festés után elégedett is voltam az eredménnyel...





De sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a lakkozás előtt, illetve az egyes rétegek fújása között nem vártam elég időt. Így aztán mikor a lakk elkezdett megszáradni rajta, felhólyagosodott és megrepedezett az egész miskulancia.... El sem tudom mondani milyen "boldog" voltam. Kezdhettem az egészet elölről. És ha az üzemanyagálló lakk flakonjára ráírják, hogy üzemanyagálló, akkor nem viccből teszik. Tényleg az. Semmilyen hígító nem hozza le, a kromofágot meg túl drasztikusnak éreztem, így megint csak a jó öreg csiszolóvászonhoz kellett nyúlnom.

Most ott tartok, hogy a négy felni újra le van csiszolva, és le van alapozva. Az alapozó és az összes többi réteg is 2-2 napot fog majd pihenni, mielőtt a következő réteget is ráfújnám. Remélem ennyi már elég lesz a teljes száradáshoz. Aztán ha eljutok addig, akkor a lakkot csak 1 felnire fogom ráfújni, és hosszan fohászkodom majd, hogy ne repedjen meg.

Szóval itt tartok most. A többit majd ha kész a mű.