2012. szeptember 26., szerda

Airspring légrugó

Sajnos idővel az alkatrészek megadják magukat. Vannak amik elkopnak, vannak amik eltörnek... és sajnos vannak amik meggyengülnek. Az egyik ilyen alkatrész például a hátsó tekercsrugó. Egyrészt tizenéves autóról van szó, másrészt sedan lévén igencsak meglehet pakolni, a vonóhorog lévén pedig néha utánfutót is vontattam (vontattak) vele. A vásárlás után az autóban talált papírok alapján az előző vidéki tulajdonos révén jókora adag tüzifát is hazaszállítottak a jó öreg Mutyukival. Így aztán egyre észrevehetőbb volt, hogy alapból is megvan ülve a feneke, a helyzetet súlyosbította, ha hátul utasok tartózkodtak, vagy a csomagtartó komolyabban meg volt pakolva. Ekkor már odaáig fajult a dolog, hogy voltak bizonyos bukkanók, padkák, ahol leért a kipufogó illetve a vonóhorog alja. Illetve az utólag beszerelt tolatóradar ilyenkor össze-vissza működött.

Valamit tenni kellett. Utánaolvastam a dolgoknak. Voltak akik hasonló esetben rugót cseréltek, de tartós eredményt az sem hozott, mert az utángyártott rugó már alig 1-1,5 év alatt ugyanolyan lett, mint a régi.
Illetve rugóösszehúzóm nem lévén (na nem mintha olyan marha drága lenne), inkább más megoldás után kutakodtam. Jobb szeretem magam megcsinálni a dolgokat, sajnos a szerelőkkel voltak rossz tapasztalataim, meg azt se szeretem ha átvernek....
Ajánlották a légrugót. Sejtettem, hogy mi lehet, és egy Ford Mondeos oldalon rá is találtam hogyan is kell beszerelni. Valóban nem egy nagy kunszt, a mi autónknál még egyszerűbb, mint a Mondeonál. Csak egy emelőre, kerékkulcsra, és gumiápolóra van szükség.

A fent nevezett oldalon is az Airspring márkájú légrugót szerelik be. Felkerestem hát a weboldalukat és nagyon megörültem, hogy postai utánvétel is lehet tőlük vásárolni. Akkor még nem sejtettem, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez, pedig már 2012-t írunk....

Nem tudom megmagyarázni, de ha van rá lehetőség akkor jobb szeretem e-mailben, de legalábbis írásban intézni az ilyen vásárlásokat (az igazat megvallva pizzát, vagy kebapot is jobban szeretek on-line rendelni) és nem telefonon. Végsősoron megvan ennek a módszernek az az előnye, hogy kisebb az esély a félreértésre, illetve a szó elszáll.... a többit meg már ismeri mindenki.

Szóval először is e-mailben kértem egy árajánlatot, ami aránylag hamar, ha nem is aznap, de már másnap meg is érkezett. A megadott ár (ha jól emlékszem) 16000 Ft + postaköltség volt. A korábban a légrugóról olvasott, hallott vélemények alapján nekem ennyit megért a dolog. Válasz e-mailben meg is rendeltem. Megadtam a címemet, és vártam szépen, hogy megérkezzen a termék. Eltelt egy hét, és nem történt semmi. Ismervén a Magyar Posta Feketelyuk Zrt.-t kezdtem attól tartani valami gubanc van. Újabb e-mail, hogy ha lehet, akkor legyen kedves elküldeni a csomag azonosítóját, hogy kerestethessem a postán. Ezt nem kaptam meg. Kicsit kezdett gyanús lenni a dolog, de mivel utánvét fizettem nem nagyon tartottam attól, hogy átvernek (és erről szó sem volt). Lassan már 3 hét is eltelt a megrendelésről szóló e-mailhez képest, és még mindig nem kaptam meg az árut. Ekkor már mégis telefont ragadtam, és felhívtam a céget. Egy kedves hölgy vette fel a kagylót. Tudta miről van szó, nem vagyok elfelejtve, de állítólag már kétszer postázta a csomagomat, de mind a két alkalommal eltűnt a postán. (WTF????) De feladja harmadszor is. Kissé hihetetlennek tűnik nekem, hogy egy utánvétes csomag eltűnjön... ráadásul rögtön egymás után kétszer is....
Nekem kicsit büdös volt a sztori, szerintem csak szimplán megfeledkezett róla. De végül is mivel csak az időmet rabolták, nem a pénzemet, és mivel eddig is tudtam légrugó nélkül élni, ezért azt a pár hetet még kibírtam, így vártam tovább türelmesen. Nah szerencsére a telefonhívás után már nem kellett sokat várni 3 nap múlva be volt dobva az értesítő, mehettem a postára a cuccért.

Kis karton doboz, benne a két légrugóval, illetve egy rövid leírással.






Hozzáláttam hát a beszereléshez. Mindegy melyik oldalon kezdi az ember. Gyakorlatilag egy kérékcsere folyamatra hasonlít a dolog. Az autót meg kell emelni, le kell kapni a kereket, majd a tekercsrúgó belsejébe kell berodolfózni a légrugót.


A légrugó helye
Ehhez a szelepet el kell távolítani a légrugóból, majd összenyomva betuszkolni a menetek között a rugó belsejébe. A leírás szerint szappanos vízzel kell bekenni a légrugó külsejét, így könnyebben becsúszik. Én ehelyett gumiápolót használtam. Egyrészt ez is ken annyira, másrészt a guminak csak jót tesz.





Személy szerint nekem az a módszer vált be a beszereléskor amikor a szeleppel ellátott felét tuszkoltam be előbb a rugó felső részébe, és így haladtam felülről lefelé. 








Ha bent van a helyén akkor el kell igazgatni. Ügyelni kell arra, hogy a szelep a két menet közé essen, ellenkező esetben az összenyomódó rugó leszakíhatja a szelepet. Egy plusz jó tanács, hogy ha az igazítás után a szelep olyan pozícióba esik, hogy hozzáférhetetlen hely felé néz, akkor próbáljuk meg a rugóval együtt a megfelelő irányba fordítani. Anno én erre nem annyira figyeltem... így az egyik oldalon az autó feneke, a másik oldalon az autó orra felé néz a szelep.

A szelepnek a két menet közé kell esnie!

A szelepnek a két menet közé kell esnie!
 Ha a helyén van a légrugó, illetve a szelep is, akkor tekerjük vissza a szeleptűt, és fújjuk fel egy kicsit, épp csak annyira, hogy visszanyerje a hengeres formát.


Ilyenkor utoljára még alaposan fújjuk be gumiápolóval, mert a kerék felszerelését követően, már nem fogunk rendesen hozzáférni.



A kerék mehet vissza a helyére, az autót le lehet ereszteni, majd a légrugót fel kell fújni. 0,5 és 1,2 bar közötti értékre kell beállítani. Ezzel lehet a kívánt magasságot beállítani.

Nyomás alatt a légrugó úgy néz ki, mint egy fűzőbe szorított kövér nő.... :)






Előtte
Utána



Mivel a szelepek kissé nehezen hozzáférhető helyen vannak, ezért azokat megtoldottam egy autósboltban kapható tömlővel. Így a betáplálás helye már egy kissé könnyebben hozzáférhető helyre került.






Amire még ügyelni kell, hogy a szeleptű rendesen legyen visszatekerve, ugyanis nekem néhány héttel a beszerelés után az egyik kilazult és emiatt leeresztett. Nem kicsit szartam be, mert először azt hittem kilyukadt a légrugó... de szerencsére, csak egy szeleptű okozta a galibát.

Innentől gyakorlatilag már csak annyi feladatunk van, hogy időnként megnézzük nincs-e leeresztve, és alkalmanként, legalább a szezonváltásos kerékcserekor fújjuk be alaposan gumiápolóval, illetve ellenőrizzük le a nyomást.

Mióta benne van újra normálisan áll az autó, és a kanyarokban is sokkal stabilabban viselkedik, illetve végre nem akadok fel azokon a helyeken ahol ezt megelőzően mindig.



Még több kép itt.


6 megjegyzés:

  1. Üdv! Szeretnék érdeklődni,hogy mik voltak a méretei az általad beépített légrugóknak,ugyanis én is most tervezek
    venni ilyet,csak az eladó kétféle mérettel kínálja a portékáját.Ugyancsak swift sedanba építeném be.
    Előre is kösz a választ !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      195mm magas és 85mm átmérőjű volt. És azokat az ütközőket amiket mellékelnek a Swiftnél nem kell beépíteni.

      Üdv

      I.

      Törlés
  2. Ja,igen még valami...a tömör gumi ütközőket amik a légrugóhoz mellékelve vannak,azokat te beépítetted?
    Ha be,akkor hová?Alulra,vagy a légrugó fölé tetted be? Üdv !

    VálaszTörlés
  3. Hol lehrt megrendelni?elerhetoseget tudns valaki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én a Szlaukó Suzuki webshopból rendeltem!

      Törlés