2011. július 31., vasárnap

A válogatás

Tavaly év elején merült fel bennem a gondolat, hogy elég már a tömegközlekedésből, az állandó átszállásokból, a késő vonatokból, a zsúfolt buszokból. Elhatároztam, hogy veszek egy autót.
Sok embert megkérdeztem, hogy mit ajánl, milyen autót érdemes venni. Elsősorban olcsó kellett, hogy legyen, megbízható, és kevesett fogyasszon. Nem kellett, hogy 100ezer lóerős legyen, benőtt már a fejem lágya, nem akarok száguldozni.
Minden megkérdezett a Suzukit mondta, megbízható, és olcsó.

Meg kellett húznom egy összeghatárt, hogy mennyit kívánok rászánni. A használtauto.hu böngészésekor körvonalazódott bennem, hogy kb 400ezer Ft körül vannak azok az autók amik leginkább megfelelnek a kívánalmaimnak.

Ezután jött a kuporgatás, igyekeztem minnél több pénzt félretenni, és közben bújtam a netet, nézegettem a hirdetéseket.
Aztán mikor már megvolt az összeg felkerekedtem, hogy megnézzem mi a kínálat a helyi kereskedésekben. Volt ami elég siralmas volt, de voltak egészen ígéretes darabok.

Igazán egy fehér 5 ajtós dobogtatta meg a szívemet, igaz majd 60ezerrel a lélektani határ fölött volt az ára. Akkor még nem tudtam milyen jó is a sedan :)

Egyik héten pénteken néztem körbe a kereskedéseket, akkor akadtam erra a gyöngyszemre is, de rákövetkező hétfőn már nem volt meg.... :(
Kicsit elkeseredtem, mert a többi megsem közelítette ár/érték arányban ezt az autót.

Aztán egy nap a hasznaltauto.hu-n ráakadtam a tökéletes autóra, de erről majd később, bővebben.




Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése