2014. július 14., hétfő

Központi zár probléma

Pár hete már futottam egy kört a rendetlenkedő központi zárral. Valamiért távirányítóval nem lehetett zárni, csak nyitni. Akkor azt gondoltam, hogy a bal első ajtóban lévő motor romlott el, de akkor nem jártam rendesen utána a dolognak. Mivel hol jó volt, hol nem, így nehéz is lett volna. Kicseréltem a motort, és utána hetekig jól működött... egészen péntek délutánig. "Szerencsére" most aztán annyira meghalt, hogy egyáltalán nem működött többet. Nyitni nyitott, de zárni nem zárt. Így, hogy folyamatosan rossz, mégiscsak egyszerűbb lokalizálni a hibát.
Bár annak igen kicsi az esélye, hogy egymás után két motor is tönkre megy, de ha már rászántam az időt, akkor kezdjük az elején. Ajtókárpit le, majd a motor csatlakozóját lehúztam, és adtam neki direktbe delejt. 



Ekkor esett le (aminek egyébként egyértelműnek kellett volna lennie), hogy ugyanazon az egy pár vezetéken keresztül működik a motor akár nyit, akár zár. Csak a polaritást cserélgeti a vezérlés. Így ha nyitni nyit, akkor a vezeték biztos nincs eltörve. És mivel a direktben adott villanyra reagált a motor, így az is rendben volt.
Így aztán nem volt más, csak a riasztó. Az utólag beépített riasztó vezérli a központi zárat is. Első körben az egyik relére gyanakodtam, nem ez lenne az első relé a történelemben aminek az érintkezői beoxidálódtak.

Szétkaptam hát a riasztót, és elkezdtem méricskélni. Kicsipogtattam a relét, azok elvileg rendesen működtek. Aztán alaposabban szemügyre vettem a panel hátoldalát, és akkor tűnt fel, hogy az egyik relé egyik lábán nem valami híres a forrasztás. Közelebbről szemügyre véve, rögtön látszott, hogy ez okozta a problémát.



Újraforrasztottam, majd próbára visszakötöttem, és láss csodát, üzembiztosan működött.
Lekaptam hát ismét, és az összes relét, és csatlakozót átforrasztottam. Remélem ezzel valóban megoldottam a problémát.




3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Meg tudnád nekem mondani, hogy hol található az autóba a riasztó?
    A csomagtartóba találtam egy utólag odaszerkesztett dobozt, talán az lenne az?

    Meg még egy kérdés.
    Lehet Suzukiba fedélzeti computert szerelni?
    Olyat ami közli velem az aktuális fogyasztást meg stb.

    Válaszaidat előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nem látszankak a képek, pedig nagyon érdekelne, hogy miket fotóztál szerelés közben.
    Ha lesz időd, kérlek tedd fel újra.
    köszönöm

    VálaszTörlés
  3. sands casino Archives - SegaCasino.com
    Oct 18, 2021 · 1 post · 3 authors Sands Casino's 온카지노 recent history with online casino gaming is proving to be one of the top choices for 샌즈카지노 A major hit is now released for Sega Genesis 메리트카지노

    VálaszTörlés